„Az igazi mester nem fog előírni semmilyen gyakorlást (szádhanát) a tanítványnak, hogy az elérje a megszabadulást (muktit), hiszen a mukti a valódi természete. Azon kívül semmi sem valós… Tehát nem elengedni az Önvalót: ez a legmagasabb rendű gyakorlás.” – Ramana Maharshi
Pár nappal ezelőtt egy kedves ismerősöm meditációval kapcsolatos kérdésére válaszoltam egy csoporton belül. Az írást követően felmerült bennem, hogy megosztom azt, illetve maga a kérdező is erre bátorított, mivel lehetséges, hogy másoknak is hasznos lehet. Továbbá korábban írtam, hogy még mesélek még a meditációról, s ennek most jött el az ideje.
Amennyiben életem legfontosabb „befektetését” kellene kiemelnem az a meditáció lenne, a konzisztens meditáció.
S ha egy valamit hamarabb kezdhetnék el az életben, az is a meditáció lenne.
2016 nyarán próbáltam ki és kezdtem el gyakorolni a meditációt, majd 2017 óta napi rendszerességgel végzem. Érdekes módon nem azért indultam el ezen az úton, mert kapcsolódni akartam egy felsőbb erővel, vagy valami hasonlóval. Inkább csak azért, mert változtatni akartam azokon a szokásokon, amelyek nem támogatták az előre haladásomat az életben. Sőt ebben az időben igazából még az Istenben való hitem is elvesztettem.
Viszont a meditáció rávilágított arra, hogy az, amit sokan keresnek nem csak kívül létezik, hanem belül is. Sőt, igazából mindenütt és mindenben létezik.
Az elején elég sok gyakorlattal kísérleteztem. Trataka, légzésfigyelés, szimbólum nézése és elképzelése, majd Sri Chinmoy meditáció könyve fogott meg, amely több meditációs technikát is bemutatott. Ebben a könyvben a szív meditáció volt az, amelynek vonzása magával ragadott, s elkezdtem naponta kétszer is végezni a gyakorlatot. Életem átformálódott, a zavaró gondolatok, mintázatok kisimultak, s helyükre emelkedett töltetű érzelmek és tápláló gondolatok és mintázatok virágoztak ki. Szó szerint gyönyörrel teli tapasztalás volt és teljesen átformálta az identitásom, az egész lényem. Nehéz lenne szavakba önteni azokat a gyümölcsöket, amelyeket az életembe hozott. Életem minden területét megtámogatta. S természetesen továbbra is ezt teszi.
Ámde volt egy olyan hiedelmem, hogy nekem mindenképpen beavatást kell kapnom és nem megfelelő, ha egy könyv általi meditációt végzek, hanem annak egy tanítványi láncolaton keresztül érkezőnek kell lennie. Hiszen ez volt az egyik szándékom mikor Magyarországra költöztem, hogy itt találok egy mestert és beavatást kapok. Ez volt az elme, de a szívem nagyon is jól érezte magát a szívbéli meditációjában. Viszont az elmének szüksége volt arra, hogy lásson még más utat is, ezért 2019 októberében beavatást kaptam a Transzcendentális meditációba. Itt valóban van egy beavatás, ahol kapsz egy személyre szabott mantrát, amelyet nem mondhatsz el senkinek. Ezt a mantrát kell ismételgetned, naponta kétszer, minimum 20 percet.
Ezt a meditációt is naponta kétszer végeztem, viszont soha sem ragadott úgy magával és sokszor volt bennem az az érzés, hogy nem ez az én utam, és nem ezt a meditációt kell gyakoroljam. Nem vártam azt, hogy leüljek meditálni és nem volt számomra annyira kedves, mint az előző meditáció, de időt adtam neki. Ez idő alatt azt tapasztaltam, hogy az előző meditációm gyümölcsei kezdenek halványulni. Kevesebbet voltam a szívben, kevesebbet sírtam, és a belső öröm sem volt olyan erőteljes, mint az előző gyakorlat alatt. Pedig naponta kétszer több, mint fél órán át gyakoroltam.
Számos olyan embert ismerek, akiknél nagyszerűen működik és gyönyörű tapasztalásaik vannak. Most sokkal inkább a saját tapasztalásomról beszélek és a célom nem az, hogy eltántorítsalak ettől a gyakorlattól.
Türelmes voltam, másfél évig napi rendszerességgel végeztem, éreztem támogató hatását, viszont úgy éreztem, hogy köztem és a Teremtő közti kapcsolat intenzitása és a felé való szeretetem és odaadásom halványodik. Ez az odaadás (devotion) számomra pedig jelentősen fontos. Ezért 2022 februárjában úgy döntöttem, hogy egy hónapra abbahagyom és megnézem mit akar mutatni a szívem. S az igazság az, hogy maradtam a szívben, kértem a belső vezetőt, hogy mutassa nekem az utat, és mutassa meg, hogy melyik az a meditáció, amely által ki tudom nyilvánítani, ami bennem van, és amely a „nekem való” meditáció.
A keresés nem volt egyszerű, de maradtam a szívnél.
S akkor harmadjára is elővettem az első spirituális könyvemet Sri Chinmoy-tól, amelyben az alábbi sorok megerősítettek:
„Minden egyes emberi léleknek megvan a saját módja arra, hogy miként meditáljon. Az, ahogy én meditálok, nem fog megfelelni neked. És a te módszered sem fog megfelelni nekem. Nagyon sok keresőnek azért nem termékeny a meditációja, mert nem úgy meditál, ahogyan az számára helyes lenne. Ha nincsen meditációs mestered, aki vezetni tud, akkor egészen mélyen magadba kell merülnöd, és meg kell próbálnod szíved legmélyebb zugában megkapni a meditációdat.” – Sri Chinmoy
Harmadjára el sem kellett olvasnom a könyvet, ez volt, amire szükségem volt.
Ha egyszerűen meg kellene fogalmaznom, hogy hogyan meditálok, akkor az az önátadás útja lenne. Elkezdem szeretni Istent, a Teremtőt, az Önvalót, nevezzük akárhogy, és szívből átadom magam ennek az energiának. S minden alkalommal törekszem arra, hogy még többet tudjak adni magamból, s automatikusan elkezd mélyülni gyakorlat, erősödik a szeretet, amelyből könnyedén megjelenhet a gyönyör vagy akár az eksztázis érzése. Az élet az odaadás játékává válik.
„Az egyetlen lényeges dolog a bhakti, az Isten iránti szeretetteljes odaadás.” – Ramakrisna
Időközben elengedtem a mester, vagy egy út keresését és belső vezetőmre hallgatok, s ha szükségem van mesterre, vagy tanítóra biztosan meg fog érkezni az életembe. Közel áll szívemhez Ramana Maharshi és Ramakrishna tanítása, de arra törekszem, hogy hagyjam a belső lényem kibontakozni azon a módon, amelyen ő szeretne megnyilvánulni a világban.
Fontosak a külső vezetők, akik támogatni tudják utunkat, de az igaz vezető mélyen a szívünkben lakozik.
„El kell fogadni egy középpontot. Ezt nevezik a Szívnek. A Szív nem pusztán a középpont, hanem az Önvaló. A Szív csupán az Önvaló másik neve.
A Szív nem egy fogalom, nem egy meditációs tárgy – hanem a meditáció székhelye.” – Ramana Maharshi
Ha vágysz Istenre és egyre többet adsz magadból neki, Ő a kegyelme által Önmagát adja neked.
Hiszen amire a figyelmed helyezed azzá válsz. Ez a meditáció lényege, hogy azzá válj, aminek adod magad. Legyen ez Jézus, Buddha, Krishna, Síva, Mohamed, vagy a mestered, akiknek a szerepe az, hogy elérhető közelségbe hozza számodra az Önvalódat, aki ott van benned. S persze a meditáción kívül is megmaradj abban, aminek adod magad, és megmaradj Istenben a mindennapokban.
„Nem szabad azt gondolni: „Csak az én vallásom a helyes út, és más vallások hamisak”. Istent minden ösvényen keresztül meg lehet valósítani. Elég, ha őszinte vágyakozás van Isten után. Végtelenek az utak és végtelenek a vélemények.
Az Igazság egy, csak különböző neveken nevezik.” – Ramakrisna
A belső vezetőd jobban tudja azt, hogy melyik a „legmegfelelőbb” meditáció számodra, mint bármely más külső személy. Az ember dolga, hogy mélyen befelé figyeljen és pontosan tudni fogja, hogy ez az ő útja, amelyen kiteljesedik. Amennyiben a gerinced automatikusan kiegyenesedik, vagy megjelenik a belső béke, jelenlét, öröm, vagy gyönyör állapota az egy egészen jó jel lehet. Te jobban fogod tudni, mint bárki más.
Leela játékában sokféle út van, de csak egy nyíl vezet vissza a Kozmikus tudathoz, és az a Szellemi Odaadás nyila. Azzá válsz, aminek adod magad.
„Aki Önmagának, azaz Istennek szenteli magát, az a legkiválóbb törekvő. Önmagunkat Istennek szentelni annyit jelent, mint állandóan az Önvalóban maradni anélkül, hogy az Önvaló gondolatán kívül teret engednénk bármilyen más gondolatnak.” – Ramana Maharshi